Augusztusi mocizás #16

karcsika küldte be 2012. 08. 30., cs – 19:29 időpontban

Batman
Erős 2 óra alvás után, reggel 7kor kelünk, mert a határ 8kor nyit, és időben ott kell lenni, hogy Alex motorját elkezdjük ügykezelni. A határra menet sikerül eltévedni, úgyhogy egy 15 perces kerülő után felvonulunk az iráni – török határhoz. Életemben nem láttam még ennyire lepukkant épületeket. Az irodákban óriási helikopter leszállópálya méretű asztalok, de a dolgozó a csikket a földön tapossa el. Öreg dobkályha a sarokban, kosz és mocsok mindenhol. Megérdeklődjük, hogy mit kell csinálni a carnetemmel, hogy le legyen zárva. Az irodista, egy arrogáns barom, aki éppen nem üvölt velem, hogy miért zavarom a semmittevésben, mikor nem is neki kell foglalkozni a papírokkal. Idióta. Továbbmegyünk, ahol végre lezárják a carnetet, miután megették a reggelit.

Hossein elsimítja a dolgokat, ugyanis kiderül, hogy a carnet nem 10, hanem csak 3 napig volt érvényes. Príma. Még jó, hogy fizettem egy kisebb összeget a bazargani segítőnek, hogy intézze a papírokat a belépésnél. Legközelebb magam csinálok mindent, az fix. A papírozás közben jönnek az „üzletemberek”, hogy a föld összes valutájából tudnak adni, természetesen a legjobb árfolyamon. Hatalmas köszönettel ugyan, de nem élek a lehetőséggel. Kicsit sandán is néznek utána, de már tudom, hogy az árfolyam igencsak horrorisztikus. Egy óra alatt elkészülnek az irániak a papírjaimmal, és mehetek a Törökökhöz. Elköszönök Alextől és Hosseintől, és irány Törökország. A török oldalon már rutinosan intézem a papírokat. Gyorsan végzek mindennel, és irány az utolsó ellenőrzés. Közlik, hogy a számítógép lehalt, és egyenlőre várunk. Meleg van, és nincs vizem. A Rikshaw Circus vezetőjével, (aki egy kanadai útlevéllel rendelkező afganisztáni illető) átmegyünk Törökországba vizet vételezni. Egy szolíd 2 órás várakozás után végre beröffen a w*ndows a számítón, és ezerrel, vagy egy kicsit kevesebbel megindulunk a Törökök felé. A Rikshaw Circus riksája maximum 60km/h sebességre képes, úgyhogy gyorsan beérem őket. Dudálok, és irány előre. Ma addig megyek, amíg meg nem unom a mocizást. Az út tragikus. A javítás úgy néz ki, hogy lespriccelik az utat aszfalttal, és teleszórják zúzott kővel. Fantasztikus. Az első katonai ellenőrző ponton, kiszedetik a csomagjaimat. Végre itt is van ilyen, nem csak Iránban. A katonák modernebbek, van golyóálló mellényük, és nem csak egy szakadt nájloning. Közlik, hogy a szír határ mellett vezető út le van zárva, úgyhogy irány Van. Keservesen elérem a Van tavat, ahol kattintok egy pár fotót. Gyönyörű a látvány. Közben kifogy a benzin, úgyhogy sírva megtankolom a motort az 580ft-os török benyával. Tovább küzdök az úton, ami néhol csak erős túlzással hívható útnak. Inkább csak egy fellocsolt ösvény. Szörnyű, de ez van, nincs kecmec. Koradélután beérem Batmant, ahol feladom a motorozást mára, és keresek valami szállást. Találok egy nem túl elegáns hotelt, ahová befészkelem magam. A recepciós lány nem beszél angolul, úgyhogy mutogatunk, és beszélünk törökül meg magyarul. Felcuccolok, majd rendberakom a motort, és egy finom zuhany után a sarki büfében bedobok egy kebabot. Fincsi a kaja, a büfé állaga viszont tragikus. Faszénen sütik a húst, és a helyi motoros keménymag szállítja a faszenet vödrökben. Éhes vagyok, úgyhogy nem érdekel, megeszem az igencsak olcsónak mondható vacsorát. Vacsi után betakarom a lányt, és irány az ágy. Hosszú, fárasztó és kalandos napom volt.
Hossein írt sms-t, hogy Alex 20 éves motorjára az Irániak 7000 dolcsi kauciót akarnak. Alex nem fog motorozni Iránban, hanem visszamegy a Törökökhöz, majd Bakuból Türkmenisztánba kompon viszi a motort. Az is egy érdekes téma lesz, az fix. Tudomásul kell venni, hogy Irán nem megy carnet nélkül…

Térkép

Koordináták: 37.90418, 41.13674

Új hozzászólás

A mező tartalma nem nyilvános.

Hozzászólások

Permalink - TPB... küldte be 2012. 08. 30., cs – 21:06 időpontban

Az ellenőrzéseknél nem is szóltak/vették észre,hogy 3 napos a carnet?:-))))

Permalink - karcsika küldte be 2012. 09. 14., p – 16:44 időpontban

Soha nem kérték a Carnetet. El voltak foglalva a motorral. :-)